Védelmezők

A migráció a következő évek, évtizedek egyik meghatározó témája lesz – nagyjából eddig a pontig értünk egyet Orbán Viktorral ebben a kérdésben. Kihívás marad, ugyanis semmi jele annak, hogy megállna a harmadik világ túlnépesedési folyamata, egyenlőbbé válna az erőforrások elosztása, kevesebb lenne a háború, éhínség, nélkülözés, jobban vigyáznánk az életterünkre. Azaz megmaradnak, sőt erősödhetnek is azok a tényezők, amik kiváltják a globális migrációs folyamatokat.

Amire viszont nincs válasza a politikának – sem a magyarnak, sem az európainak -, mi a hosszú távú megoldás erre a problémára. A kerítések, falak rövidtávú látszatmegoldások, amik csak azoknak az embereknek jelentenek megnyugvást, akik félnek a jövőtől. Miért támogatja mégis sok ember, ezen belül politikus ezt a megoldást? Elkerülés, elhárítás – így hívják a pszichológiában azt a tudattalan lelki működésen alapuló viselkedési formát, amikor valaki mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen szembesülnie egy probléma által keltett gondolatokkal és negatív érzésekkel. Megpróbálja megakadályozni a szorongáshoz, stresszhez vezető felismeréseket. Miközben ezzel az énképet jótékonyan védi a problémával való szembesüléstől, eltorzíthatja a valóság megfelelő érzékelését. Kifejezetten jellemző pszichológiai minta politikusok esetében, akik számára rengeteg szorongást és stresszt okoznak a politikára jellemző folyamatos konfliktushelyzetek, versengést eredményező szituációk.

Nem kell különösebben stratégiai gondolkodónak lenni ahhoz, hogy valaki rájöjjön: Európa nem egy sziget, amire semmi olyasmi nem hat, ami a környezetében – akár a többi kontinensen – történik. Ha bezárkózik és magára hagyja a fejlődő országokat, nem kell sokat várni a katasztrófára, ami dominószerűen fogja maga alá temetni az egész emberiséget. Nem csak azért, mert a fejlődő országokban 7-szer annyian élnek, mint a nyugati világban, és míg mi a fejlettnek mondott ipari államokban folyamatosan fogyunk, ott exponenciálisan növekszik a népesség. Egész egyszerűen el fog fogyni az az élettér, ami alkalmas arra, hogy ott emberek éljenek. Vagy kivágják az esőerdőket és nem marad növényzet, ami megtermelje az emberi élethez szükséges oxigént. És igen, itt Európában is azt a levegőt szívod be percenként sokszor, amelynek egyes alkotóelemei a harmadik világ országaiban képződnek. Azt tudtad, hogy a gyógyszeripar által felhasznált természetes alapanyagok egynegyedét a trópusi esőerdők növényei adják? Vagy nézzük az óceánokat, amik szintén távol vannak kicsi országunktól, de elementáris szerepet játszanak a magyarok túlélésében is. Ugyanis az eső, ami a Kárpát-medencében leesik, természetesen nem a Dunából vagy Balatonból elpárolgott víz, hanem a tengerek vize. Vagy beszélhetünk az óceánokban élő fitoplanktonokról, amik legalább olyan fontos szerepet játszanak bolygónk szén-dioxid – oxigén körforgásának fenntartásában, mint az esőerdők. És mi itt Magyarországon, helyben egyik tényezőre sem tudunk hatni, mert nem csak az országon, hanem Európán kívüli területek folyamatairól beszélünk. Tehát szögezzük le: a magyarok túlélése annak is függvénye, mi történik a harmadik világban.

Mielőtt továbbvisszük ezt a gondolatmenetet, térjünk vissza röviden a magyar kormány által propagált bevándorlásellenesség irracionális elemeire. Először is helyezzük történelmi kontextusba: a Magyar Királyság közel egy évezreden keresztül kifejezetten bevándorlási célország volt. Nem csak azért, mert erre vezetett az emberek útja, hanem számtalan király kifejezetten hívta a külföldieket: szakembernek, katonának, földművelőnek, amire épp szüksége volt az országnak. Néha egész népcsoportokat, mint a jórészt pogány jászokat (egy keresztény országba!) vagy kunokat, akiknek az emlékét a mai napig őrzik a földrajzi neveink, sőt az Alföldön az ott élők antropológiai jellegzetességei is. Jöttek a bevándorlók keletről, nyugatról, délről, északról egyaránt. Ki merné azt ma kijelenteni, hogy az Árpád-házi királyok ezért nemzetellenesek vagy akár hazaárulók voltak? Egész egyszerűen pragmatikusak voltak és a jelek szerint sokkal előrelátóbbak, mint a mai politikusaink.

Magyarország lakossága folyamatosan csökken. A munkaerőhiány szinte minden téren érezteti hatását, legyen szó egészségügyről, oktatásról, vállalkozásokról. Jól jellemzi a helyzetet, hogy egyes szektorokban most már a Magyarországon státuszt kapott menekültek is szinte azonnal munkához jutnak, akkor is, ha sem nyelvismeretük, sem szakmai képzettségük nincs. A magyar kormány az idegenellenes retorikájával olyan zsákutcába manőverezi magát, amivel súlyos károkat okoz az egész gazdaságnak. Nem lenne sokkal célravezetőbb képzett munkaerőt az országba csábítani – bárhonnan is jöjjenek -, mint kényszerpályára állítani gazdasági szektorok tucatjait?

És máris jön a következő irracionális elem: Orbánék szerint Magyarországot meg kell és meg lehet védeni a bevándorlástól, más kultúrák megjelenésétől a magyar kereszténység kebelén. Nem lehet. Húzhat kerítést a schengeni határra, de ezzel ki is merültek a lehetőségei. Attól még nyitva vagyunk kelet, észak és nyugat felé. Márpedig Európának az a sajátossága, hogy tele van soknemzetiségű, multikulturális államokkal, visszafordíthatatlanul. Egy rövid kitérő, hogy megértsük ennek a történelmi hátterét. 1884. november 15-én vette kezdetét Berlinben az ún. Kongó-konferencia, ahol Európa vezető hatalmai felosztották egymás között Afrikát. (Ezen részt vett az Osztrák-Magyar Monarchia is, amit gróf Széchenyi Imre képviselt.)

A mellékelt térképen a gyarmatosítás 1913-as állapotát láthatjuk, szinte alig maradt független régió. A gyarmatosítás “jellegzetességeit” mindannyian ismerjük. A bennszülettek erőszakos térítése, “európaizálása”, munkára kényszerítése, a nyersanyagok és erőforrások ellentételezés nélküli “elrablása”. A gyarmattartó országokban a gyarmatokról olcsón beszerezhető nyersanyagok segítették a gazdasági fejlődést, nőtt a foglalkoztatás és egyre több munkaerő kellett. A világháborúk, a spanyolnátha viszont súlyos emberveszteségeket okoztak Európában is, ezzel párhuzamosan beindultak Afrikában a függetlenedési törekvések. Az 50-es években az európai munkaerőhiány pótlására felgyorsult a migráció, több millió afrikai vándorolt a volt gyarmattartó országokba. Az integráció általában nem okozott gondot, hiszen beszélték a nyelvet és ismerték volt uraik kulturális szokásait.

Természetesen nem csak Afrikából irányult Európa irányába egy intenzív migrációs hullám, a fél világ európai gyarmat volt évszázadokon keresztül. Csak az Egyesült Királyságba több mint egymillió indiai vándorolt be, Németország a hatvanas években Törökországgal kötött munkaerőpiaci megállapodást, onnan néhány évtized alatt több mint 2 millióan érkeztek.

A legóvatosabb adatok szerint is 10-15 millió közé teszik azoknak a számát, akik az 50-es évek óta bevándoroltak Európába. Mivel az európai “őslakosok” száma szinte mindenhol csökken, az EU-n belüli népességgyarapodás nagy részét a bevándorlásnak köszönhetjük. A bevándorlók többsége időközben állampolgárságot is kapott, és mint EU-s állampolgárok, szabadon utazhatnak, telepedhetnek le bármelyik EU-s államban. Magyarországon is. A bevándorló, akit az Orbán-kormány közvetlenül nem akar befogadni, nyugat felől érkezve legálisan, jogszerűen vásárolhat magának Magyarországon házat, lakást, nyaralót, indíthat vállalkozást.
Nézzünk keletre is. Oroszországban a nagy területének köszönhetően eleve multikulturális állam. Csak hogy egy Orbán-hívő számára riasztó adatot is mondjunk: nagyságrendileg 20 millió muszlim él az országban, a mecsetek száma több mint tízezer. A muszlim vallásúak így a teljes lakosság mintegy 15%-át teszik. Kazany városát szokás Oroszország muszlim fővárosának is nevezni. Az Orosz Föderáció egyes régióiban a muszlim vallás tradicionálisan jelen van, több 1300 éve. Nem véletlen tehát, hogy a régészeti kutatások szerint már a honfoglalókkal együtt is érkezhettek nagy számban muszlimok a Kárpát-medencébe.

Ugyanakkor tévedés azt gondolni, hogy a migráció egy kizárólag Európába irányuló folyamat. Kínába, Indiába és az Öböl-menti arab államokba több mint egymillió fekete afrikai bevándorló érkezett az elmúlt egy évtizedben. Talán meglepő ezen a listán Kínát látni. A világ legnépesebb országának vezetése azonban jóval pragmatikusabban tekint a bevándorlásra, mint az Orbán-kormány, távlatokban gondolkoznak. Afrika és Kína évek óta közeledik egymáshoz, a kommunista ország időközben befolyásosabb állam a kontinensen, mint a volt gyarmattartók vagy az Egyesült Államok. Afrika a kínai termékek ideális piaca, sokkal kedveltebbek az onnan érkező olcsó ipari termékek, mint a drága európai vagy amerikai márkák. Az afrikaiak Kínába egyszerűbben kapnak munkavállalói vízumot, mint Európába (ahová most szinte lehetetlen). Elmennek Kínába pár hónapot dolgozni, majd visszatérnek a Kínában vásárolt elektronikai termékekkel.

A legintenzívebb migrációs folyamatok azonban jelenleg mégis a katolikus latin-amerikai államokat érintik. Kereszténység ide vagy oda, a világ legveszélyesebb országainak toplistáját három közép- és dél-amerikai ország vezeti. Veszélyesség alatt azt értjük, hogy az országban nincs háborús állapot, de mégis magas az erőszakos halálesetek aránya. Az UNODC adatai szerint lista első három helyén El Salvador (82,8 gyilkosság jut százezer lakosra), Honduras (56,5) és Venezuela (56,3) áll. A legveszélyesebb 20 államból egyébként 16 latin-amerikai, holott az egész régió kifejezetten katolikusnak számít. Az ENSZ egyik szervezetének adatai szerint a szegénység és a rossz közbiztonság miatt jelenleg mintegy 30 millió latin-amerikai nem abban az országban él, ahol született. A legsúlyosabb a helyzet Venezuelában, 2015 óta közel egymillióan menekültek el az országból, ez nagyságrendileg ugyanaz a létszám, amennyit egész Európának kellett menedzselnie a 2015-ben felfutott menekülthullámban.

Vegyük észre, a migráció nem jó vagy rossz, egész egyszerűen: van, volt és lesz. Lehetnek pozitív és negatív következményei egyaránt, annak függvényében, hogyan menedzseljük. Mindkettőre látunk példákat Európában, más kontinenseken egyaránt. Kanada, Ausztrália, Új-Zéland – kifejezetten bevándorlók által létrehozott államok, amik 100-200 év alatt váltak virágzó multikulturális közösségekké. De nem kell ilyen távolra mennünk. Svájcban, az európai ősdemokráciában, a lakosok 37%-a rendelkezik migrációs háttérrel, több mint harmaduk érkezett EU-n kívüli országokból. Az Egyesült Államok 100-150 év alatt bevándorlóországként nőtte ki magát gazdasági-katonai szuperhatalommá, de az ottani társadalmi folyamatok összetettebbek (gondoljunk csak a rabszolgákra, ami átalakult a feketékkel szembeni rasszizmussá, és egészen a 60-as évekig jellemzett egyes déli államokat).

Külön kell választanunk a társadalmi, gazdasági okokból bekövetkező migrációt, ami a Föld minden államában jelen van, a háborús menekültek problematikájától. Utóbbi következményeivel szembesült Európa a 2015-ös menekültválság idején, amikor a szír polgárháború áldozatai indultak el több százezren Európa felé (is). És fel kell készülnünk a migráció új formáira is: amikor nem azért vándorolnak el emberek tömegekben egy-egy régióból, mert jobb oktatást és több perspektívát akarnak saját maguknak vagy a gyerekeiknek, sem azért, mert háború elől menekülnek, hanem azért, mert a környezeti tényezők romlása miatt élhetetlenné válik az életterük. A klímamenekültek száma a tehetetlen politikusoknak köszönhetően ugrásszerűen megnőhet, és egészen új régiókból is elindulhat a népvándorlás, akár Európán belül is. Az elmúlt évek megmutatták: nem csak Magyarországnak, Európának sincs logikusan felépített, pragmatikus és humánus megoldása a migrációra. Nyilván nem megoldás, hogy a fél világ Európában telepedjen le, ahogy az sem, hogy 6 méteres falakkal vegyük körbe a kontinenst. A bevezető részben már említettünk néhány indokot arra, hogy ez miért nem megoldás. Az Éjjeli Őrség a következő időszakban olyan megoldási koncepciókat fog felvázolni, ami véleményünk szerint közelebb vihet a megoldáshoz európai szinten is, figyelembe véve az itt élő polgárok jogos biztonsági érdekeit. Természetesen ezen a téren is nyitottak vagyunk a konstruktív, tabumentes kommunikációra és megoldáskeresésre.