Mi, az Éjjeli Őrség alapítói és tagjai kinyilatkozzuk közös akaratunkat arról, mit nevezünk otthonunknak, amiért készek vagyunk harcolni; milyen elvek és értékek érvényesüléséért küzdünk teljes szívünkkel.
Éjjeli Őrség - A mi otthunk, a Föld

A mi otthonunk, a Föld

Megszámlálhatatlanul sok csoda egy méltóságteljes kék bolygón. Sokszínű, virágzó életet akarunk, ahol figyelünk a nálunk gyengébbek érdekeire is. Nem pusztítunk feleslegesen állatokat, fákat, nem szennyezzük a környezetünket. Nem kezeljük úgy az életet, mintha birtokolnánk. Részesei lehetünk az élet csodáinak, gondoskodjunk róla, hogy az utánunk következők is élvezhessék.

Nem a globalizációban hiszünk, hanem az emberek közötti összefogásban, a népek közötti testvériségben. Nem tehetünk úgy, mintha a határainknál megállna az élet. A Föld nevű bolygónk számtalan nép közös otthona, élettere. Egyre több az olyan kihívás, amiket csak közösen tudunk megoldani. Az élet alapvető erőforrásai, mint a víz és a levegő, határokon át áramolnak. Ráadásul azok az életterek, amelyek esszenciálisak olyan szempontból, hogy ezek az erőforrásuk hosszú távon is kellő minőségben és mennyiségben álljanak a rendelkezésünkre, messze vannak tőlünk, pl. az óceánok és az esőerdők. Hiába gondoljuk azt, hogy mi itt a 93 ezer négyzetkilométeren jól elvagyunk, ez egy csalóka idea. Rohamosan szaporodnak a figyelmeztető jelek, a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk. Azok a politikusok, akik a döntéseiknél ezt nem veszik figyelembe, nem alkalmasak egy ország vezetésére, mert a következő generációk sírját ássák. Ha összeomlik a bioszféra egyensúlya, mi magyarok sem fogjuk túlélni.

Éjjeli Őrség - A mi otthonunk, Európa

A mi otthonunk, Európa

Vannak népek ezen a bolygón, akikkel kiemelten fontos a szimbiotikus együttélés. Egy kontinensen élünk, együtt felelünk a közvetlen környezetünkért, a határokon átívelő állat- és növényvilágért, természeti képződményekért. Közösek a folyóink, mezőink, hegyeink, gyakorta azonos eredetű problémákkal küzdünk. Hisszük, hogy a fejlődésért és környezetünk élhetőbbé tételéért vívott harc is sikeresebb lehet velük együttműködve, összefogva, mint egyedül. Azonos problémákra már kipróbált működő mechanizmusok megosztása és egymástól való eltanulása rengeteg energiát és forrást spórol meg.

Éjjeli Őrség - A mi otthonunk, Magyarország

A mi otthonunk, Magyarország

93 ezer négyzetkilométer a Kárpát-medencében. Itt élnek azok, akikkel egy nyelvet beszélünk. Mezők, erdők, hegyek, városok, falvak, amiket szeretünk. A legtöbben itt születtünk, itt voltunk először szerelmesek, itt van a legtöbb barátunk. De itt is kell a legtöbbet harcolnunk: itt kapjuk az élettől az első pofonokat, itt ismerjük meg a haragot, a csüggedést, a szégyent. És itt válunk harcosokká, akik minden akadály ellenére küzdünk mindazokért az emberekért és értékekért, amik fontosak az életünkben.

A bolygó, a kontinens, az ország: elválaszthatatlan egységet alkotnak. Mindegyik sorsáért felelősséggel tartozunk. Nincs Magyarország Európa nélkül, nincs Magyarország az anyabolygó nélkül. Úgy élünk, úgy hozunk döntéseket, úgy politizálunk az Éjjeli Őrségben, hogy szem előtt tartjuk ezt a felelősséget.

Ehhez az erő a szívedben és a gondolataidban gyökerezik. A változtatás feltétele, hogy ezt értsd és használd…

HA A MI AKARTUNK A TE AKARATOD IS…

Éjjeli Őrség - Csatlakozz